Van már olyan robot, amelyik érzi a fájdalmat – hvg.hu

Japán a kutatók 2011-ben egy különleges robotot mutattak be, amely azóta rengeteg változáson esett át. Lassan tényleg emberszerű lesz.

A szemeit becsukva, de a száját nagyra nyitva jelzi az Affetto nevű robot, hogy fáj, amit a kutatók épp csinálnak vele. A japán mérnökök által tervezett gép egy kísérleti eszköz, hogy a jövőben olyan robotok szolgálják majd az emberiséget, melyek képesek érzelmek (így pedig a fájdalom) kifejezésére.

Affettót, amely most még egy gyermekről mintázott fejből áll, 2011-ben ismerhette meg a közönség. Születési helye az Oszakai Egyetem egyik laboratóriuma, ott hozták ugyanis létre, és ugyanitt lakik azóta is. Az eltelt években Affetto még emberibbé vált, miután a tudósok a fájdalmak érzékelésére is alkalmassá tették. Ezt egy különleges bevonattal érték el, amely több mint 100 érzékelő segítségével bírja mozgatásra a robot arcát és száját.

Affetto szenzorai a puha, óvatos érintéseket, valamint a kemény, határozott csapkodásokat is érzékelik, és ennek megfelelő utasításokat küldenek a mesterséges idegrendszerébe. A robot ennek köszönhetően olyan arckifejezésre is képes, mint egy ember, aki egy ütés miatt fájlalja egy végtagját.

A robot testét később ugyanezzel az “okosbőrrel” fogják bevonni és természetesen lábakat is kap, hogy járni tudjon.

A japán robotika a világ más országaiban zajló ugyanilyen kísérletekhez képest sokkal előrébb jár. Néhány eszköz pedig már most is működik: ezeket kórházakban és iskolákban helyezték működésbe, kiváltva ezzel az elöregedő társadalomban keletkezett munkaerőhiányt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Read More

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

%d bloggers like this: